"...Con onor muore..."
Igen, ezt is le akarom írni, mert ugye az ember nem jár minden este oda, másrészt meg már számon kérte rajtam a kedves Olvasó, hogy mivanmár... :-)
Nem voltam még az Operában, éppen ideje volt. Eddigi elképzeléseim is távol tartottak tőle, melyek szerint enyhe túlsúllyal küzdő férfiak és nők egymást próbálják túlordítani énekelni idióta maskarában. De mivel ezen vízióim finoman szólva is agyonszúrták kultúrális érzékemet, így éppen ideje volt a látogatásnak. A Puccini-hetek részeként a Pillangóasszonyra (Madama Butterfly, 1898) esett a választás (bár mindenki Pillangókisasszonynak ismeri, de ez csak egy rossz fordítás eredménye). Akkor menjünk sorba.
Az épület gyönyörű, ezt gondolom sokan láttátok, belülről pedig még szebb. Egyetlen apróság, melytől falnak mentem, azok a székek... Könyörgök, közel három órát végigseggelni egy leheletvékony huzattal bevont faszéken büntetéssel ér fel. Cseréljék le vagy monnyon le! A szék is!
A közönség már vegyesebb képet nyújtott mint az épület. Vannak ugye a klasszikusok. Öltöny (az enyém egy fél napot lógott az erkélyen, hogy távozzon belőle a péntek éjjeli dohányadag...), nyakkendő, nőknél kosztum vagy estélyi. Vannak szolídabbak: pulóver, sötét nadrág. Ehhez hozzájön pár turista, akik nagy valószínűséggel a súlykorlátozás miatt nem a szmokingot tolják be a kofferba. Ez még oké. Dehogyazajóélet, a srácra ki operálta rá az Ecko pulóvert a farmerral? A szüleit ki nem vágta pofán? Mert végignézve a kiccsaládot, ásításnál kificcent a kapa és traktorral is csak azért nem jöttek, mert nem engedték be az Andrássy-ra. Bameg. Aranyláncra volt pénz, ehh. 
Legjobb arc a mellettem ülő negyven körüli, 190 centi (ebből 150 a láb) magas francia nő volt, aki első megmozdulásaként keresztbevágta a futóműveit, lazán beletörölve a kiscipellőt a nadrágomba. Két újabb sípcsontozás után finoman visszarúgtam... Külön fejezet, hogy az előadás alatt végig szagolhattam a parfümjét (kitalálójának 10 év szigorított, Kolumbiában...) enyhe izzadtságszagával keveredve. Nem hánytam ,pedif jó lett volna.
A darab tetszett, már amit láttam belőle. Az előttem ülő úr anyukájának üzenem, hogy gratulálok, mert ilyen szép nagy fejet még életemben nem pipáltam. Puccini-t csak ajánlani tudom olyan kezdőknek, mint jómagam. A darab nem túl hosszú (ellentétben Wagner 5 felvonásos, 5-6 órás , mazoistáknak való darabjaival), érthető és zeneileg is könnyed. Ha esetleg valaki nem ismeri a sztorit: Egy amerikai tengerész, bizonyos Pinkerton feleségül vesz Japánban egy lányt, Butterfly-t, majd évekre elutazik. Amikor visszatér Nagaszakiba, már az új amerikai feleségével érkezik. Közben persze ott a gyerek, vinné is magával Amerikába. A japán kispillangó meg nem viseli el a szégyent, inkább finoman torkonszúrja magát apja tőrével... Egyszerű, mégis nagyszerű történet, az akusztikus és vizuális hatásokkal pedig remek élmény. Az üstbobos viszi a pálmát a zenekarból, néha azt hittem beszarok az ijedtségtől. De tetszett na! Nem kicsit.
Végkövetkeztetés: Megérte a jegyárat, megérte kibirni a széket, a francia "létrát", és ha nem is minden hónapban, de alkalmanként kellemes kikapcsolódást nyújt egy este az Operában...
(Nem ide kapcsolódik, de ha már itt vagyok. Ma kipróbáltuk hány ember fér fel a 8-as buszra. Eggyel több, mint kéne. És az is mellettem állt.)
