Már megint az én hülye kérdéseim.
Olvastam tegnap, hogy Thüringia kormányfője sielés közben ütközött egy szlovák nővel az osztrák Alpokban. Ami most tény, hogy a néni (aki mellesleg két gyerek anyja volt) alulról szagolja az ibolyát, a kormányfő urat meg tegnap nagy ovációk közepette sikerült felkelteni a kómából. Nem viselt a nő sisakot, ezért halhatott bele az ütközésbe. Egyébként tornatanárként működött, biztos nem hallott a védőfelszerelésről.
Nos... Én elég régen sieltem utoljára, akkor is megmaradtam egy erős beginner szinten. Azt is tudom, hogy a sípályán bazi nagyot lehet esni. Magamtól is.
De ilyan baszott erővel beleszállni fejjel egy másik emberbe, aki elvileg velünk egy irányba halad, lefele a lejtőn, hogyan lehet?!
Jó, igen, kiskoromban én is próbáltam visszafele mászni a csúszdán, de itt most felnőtt emberekről van szó. Elvileg. Ettől a lehetőségtől most tekintsünk el.
Vagy az a szerencsétlen nő megállt a terep közepén, vészvillogó nélkül és jött emberünk kilóharminccal lefelé, majd vitt mindent, mint Kamaz a kereszteződésben? Nem tudom elképzelni, hogy valaki ne vegyen észre egy másik, a pályán lévő embert és ne tudja kikerülni. Ezért vannak a rikitó, fényvisszaverős síruhák, nem?
Esetleg diszkóbaleset jellegű volt? Emberünk pár vadászmester után lerombolt a hüttéből, hogy "Elférek én még ott Mucikám! De jó közel lesz!" Nem fért el.
Szóval hosszú idő után esetleg így menjek el sielni, hogy jön valami vak állat és halálragázol?
Mi? Hogyan? Na. Agyfasz.
De azt a boltost is szopná le a vacogós cápa, amelyik rutinból kiönti a felmosóvizet a boltja elé. Minusz 7-ben... Én meg anélkül haladok 3 métert, hogy lépnék.
Vissza az attitűdökhöz, mert pénteken leszámolás van belőle.
Jók legyetek!