Vannak dolgok, amitől az ember kicsit tart, de a kiváncsiság nyer.Ismét tartozom egy élménybeszámolóval.
Két hete elhatároztuk Rii-vel, hogyha a fene fenét eszik is, akkor is kiveszünk egy nap szabit és az égadta világon semmit sem csinálunk. Ez olyannyira be is jött, hogy délben sikerült kinyitni a csipánkat és kimászni az ágyból. :)
Még szerencse, hogy délután kettőre foglaltam asztalt ebédre. Kulináris szinten a tűréshatárom elég magas, valamint nagyon sok mindenre nyitott vagyok. Ez köszönhető annak, hogy szüleim a "mindent meg kell kóstolni és aztán véleményezni" elvek alapján neveltek. Ennek eredménye lett pár összetűzés például a sütőtökkel, kelbimbóval és a szardiniával, viszont rengeteg mindent megszerettem. Egy dolog valahogy kimaradt az életemből, ez pedig a japán konyha, illetve annak legismertebb terméke, a sushi.
Rii rajong érte. Én még nem tudtam, hogy rajongok-e érte. Próbaképpen rendeltünk egyszer, akkor nagyon bejött, pusztítottam rendesen. A szabadnap pedig kapóra jött olyan szempontból is, hogy végre kipróbálhatjuk a dolgot nagyban, egy japán étteremben. 
Ezek után látogattunk el a Podmaniczky utcában lévő Wasabi étterembe. A hely a japán kultúrának megfelelően van berendezve, abszolút egyszerűen, semmi kihívó, mégis elegáns. Az asztalok kis futószalag mentén vannak elrendezve, innen a rendszer neve, Running Sushi. Az ételekre vetett első pillantás után az jutott eszembe, hogy Running Grandpa lesz, ha innen bármit is a számba veszek. A dolog pikantériáját mág az adta, hogy pálcikával ettünk. Lehetett volna kérni kést és villát, de hát nem akartunk papírkutyák lenni. :)
Közelebbről szemügyre véve a kis tálkák és tányérok lassan vonuló sorait, rájöttünk, hogy kb. minden másodikról tudjuk vagy van sejtésünk, hogy mi is lehet az.
Bemelegítésként pár sushival nyitottunk, így legalább a pálcikákkal sem tüntem túl bénának Rii mellett, aki ebben a műfajban sokkal ügyesebbnek bizonyult. Két tányérka sült rák, valamint pár édes savanyú csirke és egy füstölt lazacszelet után már csak a kagyló kibányászása jelentett kihívást a páncélból. Itt kicsit rezgett a léc, hogy kilövöm a pincér szemét az egyik fadarabbal.
Természetesen voltak olyan dolgok, amikhez jobb a békesség alapon nem mertünk nyúlni. Mert hát egy kis tálkában fehér, neonzöld lötty, a türkiz színű sütemény és a marhaszemre emlékeztető valami (de tényleg, lövésem sem volt, hogy az most desszert vagy savanyúság...) elég meredek látványt nyújtott. Aki meg attól fél, hogy a falatnyi étkektől nem fog jól lakni, hát az mélységesen téved. 
Ja, és túléltük! :)